Tudod, én hogyan éltem túl ezt az időszakot? SEHOGY!
Elsőre nem sikerült eljutnom a holtpontig. Másodjára sem...
Sokadjára sikerült csak. Biztos, hogy egy kezemen nem tudom megszámolni, hányszor próbálkoztam vele. De most már túljutottam rajta, és már nem billenek vissza. Senki és semmi nem tud visszarángatni, csak én tudnám magam - én meg már nem akarom. És a legszebb az egészben, hogy nem esik nehezemre!

2. A környezeted egy másik része SOHA nem fog a pártodra állni. Ennek több oka is lehet.

a) nem vagy nekik elég fontos - ha ez így van, akkor te se törődj velük, ne stresszeld magad a Rólad alkotott véleményük miatt: ne törődj a kritikáikkal és az okoskodásaikkal, ne is próbáld őket meggyőzni, mert teljesen felesleges. Valószínűleg ha Te nem érdekled őket, akkor az észérveid sem...
b) teljesen ellentmond a nézeteikkel, amit Te csinálsz - lehet, hogy ők pl. másképp tanulták, és már nem akarnak megváltozni. Elképzelhető, hogy nehéz lenne a sutba dobni mindent, amit eddig gondoltak az élet bizonyos dolgairól, mert akkor úgy tűnhetne nekik, hogy eddig hazugságban éltek, és hazugságot adtak tovább másoknak is, eseteg minden jó szándékuk ellenére többet ártottak, mint amennyit használtak...

Gondolj csak az orvosokra, akik többsége a tüneteket próbálja kezelni (eltüntetni), ahelyett, hogy a kiváltó okot keresné, és azt szüntetné meg. Nekik nehéz azzal érvelni, hogy ha minden sejtünk egészséges lenne, akkor minden szervünk is egészséges lenne (hiszen a sejtek építik fel őket), tehát az egész testünk egészséges lenne. Hiába logikus, hogy sejtszinten kellene beavatkozni a folyamatokba, nagy részük azt teszi, amit sok éven át oktattak nekik az egyetemen: kivágják a test bizonyos darabjait, vagy adnak rájuk valami mérget vagy fájdalomcsillapítót (ami valójában az agy bizonyos központjaira hat, hogy ne érezzünk fájdalmat, pedig az továbbra is ott van - és a fájdalmat kiváltó ok sem szűnik meg attól, hogy nem érezzük...)
c) léteznek olyan emberek (szerencsére viszonylag kevesen), akik direkt rosszat akarnak Neked. Még ha nem is így élik meg, attól a tény még tény marad: habár sokszor a segítség köntösébe bújva érkeznek Hozzád, figyelj oda rájuk, mert ők a legveszélyesebbek Rád nézve. Olyasmi típusú mondatokat szoktak mondani, mint pl. "A saját érdekedben ne vágj bele ebbe vagy abba, bizonytalan kimenetelű dolgokba, nehogy a végén csalódás érjen." Első hallásra tényleg féltésnek hangzik, de sajnos valójában nem az.
Ők azok, akik ellenzik az új módszereket, a kutatásokat, és ha rajtuk múlna, akkor még mindig azt hinnénk, hogy a Föld lapos. Ők azok, akik elhitetik Veled, hogy Te is csak egy tehetetlen kis senki vagy, egy kis porszem - esetleg egy apró fogaskerék az óriási gépezetben, és ha van egy jó ötleted, már kész is van a válaszuk, hogy ugyan mit képzelsz magadról, hiszen a világot nem lehet megváltoztatni. Ahhoz nagyobb hatalomra lenne szükség. Az meg nekünk ugye sajnos nincs...

Hidd el, hogy az én környezetemben is képviselteti magát mindegyik csoport.

Az elsőbe tartozókkal foglalkozom, hiszen ők is foglalkoznak velem. Míg kezdetben édesanyám ugyanazt készítette a nagy családi ebédekkor, amit korábban, és ha találtam valami számomra ehetőt, akkor ettem, ha nem, hát az az én bajom volt, ma már teljesen más a helyzet: tudja, hogy mit eszem és mit nem, és már nem süt nekem sütit, de csomagol helyette dióbelet. Nem készít sült krumplit, de kapok helyette dínsztelt káposztát. És még sorolhatnám. És ami a legjobb: nem nyaggat, hogy egyek olyat, amit nem akarok; nincsenek rosszalló megjegyzések vagy pofavágások, cinkos összenézések a hátam mögött a bátyámékkal - csak a gyermekkorom óta jól ismert lemez maradt meg, szerintem az örök darab: nagyon sápadt vagy, kislányom :)
A barátaim szintén kedvesek és segítőkészek, a pártomon állnak, odafigyelnek rám közös étkezések alkalmával, pedig tényleg nem várom el. De ez nekik automatikusan jön. Hálás is vagyok érte!
Az új ismerősökkel van a legkönnyebb dolgom: ők eleve így ismernek meg, hát így is fogadnak el. Még ha furcsállnak is néha ezt-ezt, hát ez van. Én sem faggatom őket, hogy miért dadognak, miért váltak el, miért hordanak piros cipőt vagy épp miért cigarettáznak. Én ilyen vagyok, ők olyanok. Kölcsönös tisztelet kell, és probléma egy szál se :)

Akik nem értenek egyet a nézeteimmel, azokkal nem foglalkozom. Függetlenítem magam tőlük.

Ha valakit valóban érdekel a téma, akkor sem állok le vele beszélgetni róla. Inkább javaslok neki egy olyan cikket vagy  könyvet, amit egy neves szakember írt, és ha utána még mindig szeretne velem társalogni, állok elébe. De akkor már van egy közös kiindulási alap.

Aki direkt rosszat akar nekem, azt igyekszem kirekeszteni a társaságomból. Nem kezdeményezek vele semmiféle kommunikációt. Ha ő igen, akkor pedig kedvesen, de mihamarabb rövidre zárom a témát, és búcsút intek neki. Így nincs sértődés, és az én energiámat se szívta le vámpír módjára. Ha mégis megsértődik, az az ő baja, nem az enyém. Nekem nincs szándékomban mindenkinek megfelelni. Nem is lehetne. Az pont elég, ha az első csoportnak a kedvében járok, ahol és amikor csak tudok, hiszen rengeteg viszonzást kapunk egymástól, az pedig energiával tölt fel mindannyiunkat...

Azt javaslom Neked is, hogy Te is vizsgáld meg a Téged körülvevő embereket, és mindegyikükre csak annyi figyelmet fordíts, amennyit tényleg megérdemelnek.

Olvasd el újra ezt a részt, hogy erőt meríts belőle. Nekem sem volt könnyű az átállás. Feltehetően Neked sem lesz az. De át kell jutnod a holtponton, ha valamit el szeretnél érni az életben. Főleg akkor, ha nem olyan dolgot szeretnél megvalósítani, amit minden második ember sikeresen csinál...

A tudatos életmódváltás is ilyen. Se a társadalom, se a környezeted nem támogatja. A hipermarketekben szinte semmi ehetőt nem fogsz találni, az éttermek 98%-át kihúzhatod a listádról, és az ismerőseid csodabogárként fognak tekinteni Rád. Kiváltképp akkor, ha ez már nem az első rendhagyó próbálkozásod arra, hogy megváltoztasd az életed...

Szóval jó kis kalandnak nézel elébe, ha felvállalod, hogy megváltoztatod a szokásaidat... Egy dologra kérlek csak: légy kitartó.

NE ADD FEL!

Higgy magadban! Tudd, hogy képes vagy rá. Képzeld el, hogy épp egy hegyet mászol. Csak a csúcsig kell eljutnod; ott Hozzád hasonló emberek tűzik ki a győzelmi zászlóikat nap mint nap, és onnan sokkal szebb a kilátás, mint innen lentről - ráadásul a lefelé menet sokkal könnyebb lesz, mint amilyen a felfelé utad volt, és azt már nem is egyedül kell megtenned...